|
Sitemap
|
Hírek
|
Hírek -
Friss hírek
|
|
2010. márc. 16. kedd, 08:12 |
Egyetértünk, hogy sok a gond mostanában – válság, hitelszűke, körbetartozás, bizonytalan piaci helyzet, munkanélküliség, energiafüggőség és drágulás… és még sorolhatnánk – melyek szinte valamennyi gazdasági és üzleti szférát, sőt valamennyi családot is sújtanak.
Ugyanakkor tény az is, hogy ez alól talán egyedüliként a megújuló energiák és az energiahatékonyság témakörei képeznek kivételt, több év stagnálás után hétről hétre nagyobb érdeklődést – és bizakodást - keltve nemcsak szűk szakmai körökben, hanem a szélesebb médiában és a közgondolkodásban – s mi több: szakpolitikusi körökben is.
Mi ötödik éve foglakozunk idehaza ezzel a témával, és meggyőződésünk, hogy 2010. végre a Megújulók hazai beindulásának éve lesz – szakértők nem zárják ki a robbanásszerű beindulást sem. Hibát követ el, aki ebből most kimarad.
Már csak 3 hónap és megnyitja kapuit a negyedik RENEXPO® Central Europe,
Budapesten, 2010.május 27-29.között.
A május végi rendezvény a parlamenti választások után első alkalommal nyújt lehetőséget találkozni a meghívott szakpolitikusokkal, döntéshozókkal – megismerni terveiket, fejlesztési programjukat.
A RENEXPO® szakmai konferenciasorozata ezért egyedülálló módon olyan témakörökkel bővült, amelyek ma nemcsak az ország, de egész Európa, sőt a világ égető fontosságú kérdései közé tartoznak:
- Munka, gazdaság, oktatás és energia
- Munkahelyteremtés a zöld-energia termelésben, felhasználásban
- Energia tanácsadás - Vállalatalapítás – Támogatások – Pályázatok
- Oktatás és továbbképzés, nemzetközi modellek
- Egyetemi fiatalok jövőképe – Ismét „Egyetemek Utcája” a RENEXPO-n!
- Innováció és energia
o K+F projektek menedzselése
o Hidrogén és üzemanyagcellák,
- Decentralizált, megújuló energia alapú térségfejlesztés
- a tavaly nagy sikerrel bemutatkozott Leader BÜKK MAK -MIKROVIRKA fejlesztés modellje: „ 1 falu = 1 MW”
- Energiagazdálkodás
- EU irányelvek és hazai helyzet, jogi és gazdasági szabályozás
- Villamos energia kereskedelem, áramtőzsde
- Hálózatfejlesztés és szabályozás, a KÁT jövője, hazai erőmű helyzet
- Nemzetköziség és energia
- megnyert és folyamatban lévő nemzetközi pályázatok projektek
- 2011-es EU elnökség előkészítése – Európa energiája
- nemzetközi kiállítók, delegációk
- Kiemelt program: „Napkorona Bajnokság” záró fordulója és díjátadó ünnepsége az ENERGIA Klub szervezésében.
A konferenciák részletes programja hamarosan olvasható lesz honlapunkon!
A rendezvény erős hazai és nemzetközi szakmai támogatottságot élvez, szakmai partnereink között tudhatjuk többek között, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságát, az Energia Klubot, hazai szakmai szövetségeket, egyesületeket, egyetemeket, a szakmédiát.
A kiállításra, amely 2010. május 27-29 között a HUNGEXPO Vásárközpont C csarnokában és mellette elhelyezkedő külterületen lesz megtekinthető, 120 kiállítót és 4000 látogatót várunk!
Ha szeretne Ön kiállítani Magyarország energetikai szakkiállításán, ne szalassza el a lehetőséget és kérje Ön is kötelezettségektől mentes ajánlatunkat még ma!
Amennyiben szakmai látogatóként előzetesen regisztrálja magát a rendezvényre, kedvezményes belépőjegy vásárlására jogosult. >> Látogatói regisztráció <<
További információkat találhatnak megújult honlapunkon: www.renexpo.hu
|
|
|